Tisztelt Leendő Partnerünk!

Köszönjük, hogy figyelmével megtiszteli honlapunkat és időt szakít arra, hogy megismerjen minket.
A MAKRAI KAMION KFT. 2004 december 22.-én alakult Makrai József egyéni vállalkozó jogutódjaként. Az alapokat Id. Makrai József 1992-ben indított magánvállalkozásával teremtette meg. Kezdetben kizárólag belföldi fuvarozás volt az irányadó, majd a partneri kapcsolatok és a megbízható pontos munkavégzés révén a vállalkozás folyamatosan fejlődött, minek hatására megalakult a MAKRAI Szállítási és Kereskedelmi Bt. mely ifj. Makrai József irányítása alatt a térség egyik meghatározó fuvarozó, és szállítmányozó vállalatává nőtte ki magát. A Tulajdonosok ma is aktívan részt vesznek a vállalat működtetésében és irányításában.
A személyi és tárgyi fejlesztések eredményeként a kezdeti 2 fővel szemben ma már több, mint 20 munkatárssal és 14 db. 24 tonnás nyerges vontatóval dolgozunk, valamint saját telephellyel rendelkezünk Tatabányán, ahol egy 300 m2-es szerelőcsarnokban egy kiváló szakemberekből álló csapat áll készenlétben az esetleges meghibásodások kijavítására, illetve a gépjárművek megfelelő műszaki állapotának fenntartására.
Vállaltunk éves forgalma az 1992-ben elért eredményekhez képest több mint a 10-szeresére emelkedett. 2003-ban átléptük a 160 M Ft-ot. A bevétel kb. 20%-át folyamatosan fejlesztésekre, illetve továbbképzésekre fordítjuk.
Nagy hangsúlyt fektetünk a megfelelő munkakörülmények kialakítására, illetve a szakemberek megbecsülésére, ezt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy néhány dolgozónk több, mint 10 éve dolgozik cégünknél.


Tisztelettel: Makrai József